Tekintve, hogy az előző, megnyúlt nap után kicsit rövidebb következett, nagyon sok extra dolog nem történt velem az olimpiai központban töltött idő alatt. Azért szerencsére találkozhattam Ungvári Mikivel, aki már sokkal jobb kedvében volt, mint rögtön a döntője után - jöjjön ma pár sor erről, meg egy kicsit a minket körülvevő környezetről!
A hosszú éjszaka után olyan fél kilencre sikerült hazakeverednem a Reggeli Startos bejelentkezés után. A többiek tanácsára kipróbáltam hazafelé egy másik útvonalat, mivel egy metróvonalon lakom az olimpiai parkot elsősorban kiszolgáló Stratford állomással. A probléma csak az, hogy a park széléig szállító busztól még egészen combos kis sétát kell abszolválni a megállóig, ráadásul a reggeli tömeg miatt a metró is többet vesztegelt a szokásosnál a megállások alkalmával, így nem haladtam valami gyorsan. Egyelőre úgy tűnik, maradok a Russel Square-ről induló busznál, bár elméletileg holanptól valahol innen, a Hyde Parkból is indul busz (a hosszútáv-úszás és a triatlon versenyeit rendezik itt), talán azt is kipróbálom.
Óvatos reggeli után hunytam egy keveset, fél kettőre állítottam be az ébresztőt, de szerencsére kicsit korábban felébredtem. Történt ugyanis, hogy valami beindította a tűzriasztót - szerencsáre csak tévesen, de a visító sziréna így is a frászt hozta rám. Képzelem, mi lett volna, ha még alszom is közben... Ébredéskor már láttam, hogy keresett bentről a napi szerkesztőnk, Viski Sanyi, aki már egyébként is teljess joggal rágta a fülemet, hogy próbáljak meg valami olyan anyagot küldeni, aminek élet-szaga van és tényleg "süt róla", hogy itt vagyok az olimpián. A (nem létező) jogaink miatt sajnos eléggé meg van kötve a kezem, elméletileg a sajtófalun kívül nem is vihetek kamerát az olimpiai parkba, így jött ez a sajtóközpontos szösszenet, amit mindenképpen követnek még hasonlók.
Nagyjából pont, mire végeztem az anyag hazaküldésével, jött az üzenet, hogy Ungvári Miki hamarosan érkezik a központba, úgyhogy gyors telefonhívás következett Baumstark Tibivel. Ha még nem olvastátok az olimpia judo-versenyeiről szóló eddigi írásait, tessék pótolni! Tibi közvetíti nálunk a judo világ-kupa versenyeit, úgyhogy jól ismeri a srácokat. Amikor Ungival közöltem, hogy közös barátunk gratulál és üdvözli, még szélesebbre nyílt a mosolya (pedig szerencsére egyébként is jó hangulatban érkezett) - szerintem ez sokat mond.
Őszinte mosoly volt, amit őszinte beszélgetés követett. Miki arcán tényleg igazi öröm látszott, ami nem csak a saját sikerének szólt. Egyrészt mellette ült Szilágyi Áron is, akinek nem győzött gratulálni, másrészt a többi magyar judoka sem teljesít eddig rosszul és nem kizárt, hogy a java még hátra van, Miki pedig továbbra is a helyszínen tervezi buzdítani őket.
Mire ezt az interjút is hazaküldtem, már majdnem nyolc óra volt. Napközben ma is csak egy kis gyümölcssaláta-félét ettem (kis poharakban szervírozzák őket itt a büfékben, jó cucc), így ideje volt magamhoz venni valami komolyabbat is. Sajnos az indulásnál otthonfelejtettem a pénzemet, így csak a zsebemben maradt ötfontos bankjegyre meg némi apróra támaszkodhattam. Az itteni kajáról viszont tudni kell, hogy ugyan nem finom, de legalább drága. Egy főétel 6-7 font körül kezdődik és a burrito-n kívül még igazán élvezhetőt nem ettem. Peking ebben a tekintetben mindenképpen jobb volt.
Odafelé menet még eszembe jutott, hogy kéne valami torokfertőtlenítőt vennem, ugyanis reggel óta rendesen fájt a torkom. A gyógyszertár épp zárt, de szerencsére kedvesek voltak az eladók, mondjuk pont az orrom előtt volt, amit kerestem, még egy teljes percre sem tartottam fel őket. A dolog szépséghibája csak az volt, hogy így alig három fontból kellett megoldani a vacsit - maradt a junkfood...
Az árak színvonala a gyorsétteremben már majdnem hasonló mint otthon, de ugye a kapható ételeké is - ennek ellenére mindig itt van a legnagyobb tömeg. Ha az emberek úgy gondolják, hogy itt érdemesebb enniük, mint az étteremben, az szerintem sokat mond a konyháról. Mondjuk ebben az is benne lehet, hogy az étterem egy szinttel feljebb van, de nekem az a kis mozgólépcsőzés simán megér annyit, hogy ne műanyagot kelljen ennem. A vacsorám egy szempontból viszont kiváló volt: legközelebb indulás előtt biztos jobban körbetapogatom a zsebeimet...
