HTML

Először akkor hallhattunk róla, amikor győztes gólt lőtt Győrött, a 2010-es Győr-Montpellier Európa Liga-párharcban. Akkor még egy ügyes csatár volt, nem több. Ma azonban már igencsak komolyan kell venni, hiszen Arsene Wenger Arsenaljában láthatjuk, a DIGI Sporton. A szombati Premier League-rajt apropóján ezúttal a francia Olivier Giroud-t vesszük szemügyre.


Az a baj, hogy egyelőre nemcsak mi tapogatózunk a sötétben, hanem maga Arsene Wenger is. (Bár azért ő nyilván többet tud, mint mi.) Mert nagyon nehéz lenne Giroud-val kapcsolatban szakmai elemzésbe bocsátkozni úgy, hogy nem tudjuk: Robin van Persie távozik-e az Arsenaltól. Bár végül is valahol lényegtelen, hiszen az egyértelmű: Giroud-nak középcsatárt kell játszania, legfeljebb az lehet a kérdés, hogy egyedül lesz elöl, vagy társa is lesz.

Wenger nagyon szeret hazája, Franciaország élvonalából szemezgetni, ez van, amikor bejön, van, amikor nem. Ha csak a csatároknál maradunk, a dél-koreai Pak Csu Jung jókora buktának bizonyult, Maruan Samak pedig hiába kezdett biztatóan, összességében mégis kénytelenek vagyunk mondani: ő sem érte meg a pénzét (egész pontosan a fizetését, mert egyébként ingyen és bérmentve került át Angliába). Giroud esetében nagyon meglepne, ha csütörtököt mondana, mert amit Montpellier-játékosként láttam belőle, az több mint meggyőző volt. Láthatóan van esze a játékhoz, tudja, mikor kell megállni, rálépni a labdára, nem jellemzőek rá az elkapkodott megoldások. Amikor pedig megáll, akkor szenvedhetnek a védők, mert feltűnően jól fedezi a labdát, nem könnyű őt leszerelni. Ráadásul akkor is retteghetnek tőle, ha éppen háttal van a kapunak, mert jó érzékkel készít elő a második hullámban érkezőknek. Bizonyság erre a 2011–2012-es francia bajnoki szezonban kiosztott 12 gólpassza. Abból a legfontosabbat talán az utolsó előtti fordulóban jegyezte. Kommentátorként elkövettem azt a hibát, hogy lényegében már összefoglaltam a történteket, elmondtam, hogy a 0-0 után milyen forgatókönyvek lehetnek a zárófordulóban. Csak azzal nem számoltam, hogy Giroud-nak a 94. percben (!) még lesz ereje elrobogni, és beadni a labdát. Ezzel verte a Montpellier a Lille-t, és ez a plusz két pont nagyon kellett a bajnoki címhez.

Amúgy is a kitartó játékosok közé tartozik. Januárban, a Saint-Etienne ellen úgy tűnt, hogy bármit csinál, ez nem az ő napja. Egyszer lőtt, egyszer fejelt, majd megint lőtt, aztán ismét fejelt, de hiába volt ígéretes minden próbálkozása, hol a kapus hárított, hol mellément a labda. Ám ő nem adta fel, és a 89. percben olyan gólt lőtt kapásból, elvetődve, a 16-os félköréről a jobb alsóba, hogy az Van Persie-nek is a becsületére válna.

Az nyilvánvaló, hogy tőle elsősorban a gólokat várják majd, és ha a franciaországi formáját át tudná menteni a Premier League-be, akkor nagy baj nem lehetne. Abban majdnem biztos vagyok, hogy bírni fogja a küzdelmet a húsdarálóban. Azért az talán beszédes statisztika, hogy az előző idényben a légi párharcai 70%-át nyerte meg; az öt európai topligában ilyen mutatója senkinek sem volt a csatárok közül. Pedig azért a francia bajnokságban is kőkemények a védők!

Az ugyanakkor engem is meglepett, hogy a 21 bajnoki gólja közül csak egyet szerzett fejjel! Pedig a Montpellier-re nagyon jellemző volt, hogy az ő fejét keresték a társak, és az esetek többségében el is tudta bólintani a labdát. A teljesség kedvéért: a többi 20 találat közül 16-ot lőtt ballal, és csak négyet jobbal – e tekintetben Van Persie-re emlékeztet, aki szintén ballal lövöldözi a góljait.

Egyszóval, Giroud jó igazolásnak tűnik, de ahogy Arsene Wenger és maga a játékos is hangsúlyozta: kell majd egy kis idő, amíg felveszi a Premier League tempóját. Akkor viszont aggódhatnak a védők, és figyelem: Giroud a 94. percben is robbanthat!

Ferkai Marcell

Címkék: Arsenal Robin van Persie Premier League Olivier Giroud Montpellier Arsene Wenger

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digisport.blog.hu/api/trackback/id/tr724711866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása