HTML

Hála Istennek megvan a második aranyérmünk is Londonban, és hiába is tagadná az ember, élőben, a helyszínen látni egy magyar olimpiai bajnoki cím történetét semmi máshoz nem hasonlítható érzés. Sydneyben nálam nagyon rezgett a léc, hiszen bár nyolcszor is felcsendült a magyar himnusz, én csak egyszer hallgathattam meg testközelből, igaz, az valóban életre szóló élmény volt.

Mindig, minden játékokon megvannak az úgymond tuti aranyérmeseink, akiket mindenki beletesz a kalapba. Ilyen volt 2000-ben Kovács Ági, aki az azt megelőző három évben szinte verhetetlen volt, igaz, a helsinki Eb-n picit ránk ijesztett, hiszen fő számában, 200 mellen "csak" ezüstérmes lett. Mégis, úgy vonultunk ki az Aquatic Centre-be, hogy elképzelni sem tudtuk, hogy ne ő nyerjen.

A sajtópáholyban összegyűlt egy nagyjából tízfős magyar mag, szinte B-középként szurkoltunk Áginak, és ott drukkolt velünk Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke is.

Szinte örökkévalóságnak tűnt az a valamivel több mint két perc. Féltávnál még döbbenten figyeltük, mi történik, Ági valahol a mezőny második felében úszott. Az utolsó 50 előtt már harmadikként fordult, de Kristy Kowal őrületes tempót diktált, úgy tűnt, lehetetlen utolérni. Aztán a magyar lány begyújtotta a rakétákat, és szenzációs hajrával nyert. Gyárfás Tamás pedig valamelyik kolléga vállán zokogott, szerintem életemben akkor láttam először és utoljára pityeregni.

Én is itattam rendesen az ausztrál egereket. Először lesomfordáltam a korláthoz, bízva abban, hogy ha háttal állok a kollégáknak, nem veszik észre a mécses ripityára törését, ám aztán, amikor hátrasandítottam, azt láttam, hogy - a mindig vérprofi és komoly Serényi Péter, az MTI tudósítója kivételével, aki faarccal gépelte az információkat - minden honfitársam szeme gyanúsan csillog.

Nem is emlékszem már, miket kérdeztem a friss bajnoktól a vegyes zónában, valamit lefirkantottam, leadtam a tudósítást, aztán jött a második felvonás, az eredményhirdetés a magyar himnusszal, a zokogó Kovács Ágival...

Athénban sokkal szerencsésebb voltam, hiszen a nyolc megszerzett magyar aranyérem közül négynek is szemtanúja voltam: Majoros István, Janics Natasa, Vörös Zsuzsa és a férfi pólósok elsőségéről is tudósíthattam. A legemlékezetesebb Kásásék döntője volt számomra, a szerbeket mínusz háromról felállva megverni ugyanis tényleg földöntúli teljesítmény volt, az ő mumus szerepük velünk szemben ezt követően kezdődött. Soha nem felejtem el, amikor a sajtótribün fölött, valahol az "egekben" megnyitottak egy tetőterasznak tűnő részt, ahová elvileg nem mehettek volna be szurkolók, de látva a kívül rekedt magyar tömeget, százával engedték be a piros-fehér-zöld zászlós drukkereket - ingyen és bérmentve!

Méltó lezárása volt ez az athéni játékoknak, de a szívemben a legnagyobb helyet mégis - talán örökre - Kovács Ági első helye foglalja majd el. Annyi feszültség, öröm és érzelem volt abban a néhány percben; hálát adok a Jóistennek, hogy arra a kis időre engem is felemelt oda a mennyországba, mert az akkor annak tűnt...

Ambrus Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digisport.blog.hu/api/trackback/id/tr264691372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.