HTML

Köszi, Dani!

2012.08.02. 13.49

 Nincs televízióm. Nem, ez így nem igaz. Nincs kábelem se parabolám. Készülékem van, hogy olykor-olykor, egy-két kósza dvd filmmel hipnotizáljam túlpörgött Szörnyikéimet.

  Úgy vagyok vele, hogy ne a doboz bámulják, amikor végre együtt lehetünk. (Csak halkan: én se essek a dögös szirénként hívogató sportműsorok végzetes csapdájába...) Legutóbb, a foci EB előtt azonban rés került a pajzsra, mikor Juve szurkoló barátom áthozott egy klasszik szobaantennát, mondván "Rendes férfi ember nem teheti meg, hogy nem néz ily rangos eseményt!". Annak rendje, s módja szerint a döntő hármas sípszava után lelkiismeretes édesapaként az import kiegészítőt újfent bedobozoltam, visszaállítva az idilli környezetet...

Elérkezett az Olimpia ideje. Néhány nap önmegtartóztatás után, kellő nacionalista és sportszakmai alátámasztás keretében ismét előszedtem. Áldom érte kopasz fejem!

   Van abban valami eszméletlenül felemelő, mikor az ember magyar sportolót néz. Teljesen mindegy egyéni vagy csapat, labdás vagy labdátlan sportágról beszélünk. Ex-profiként ez az érzés talán hatványozottan igaz. Átérzem minden mozdulatát, örömét, fájdalmát, még akkor is, ha az adott sportághoz esetleg nem sok lövésem van. Ezt a nagyszerű állapotot teszi még csodálatosabbá, mikor a gyermekeim is velem tartanak...

   Az "Apának lenni" című memoárom egyik legemlékezetesebb fejezete lesz, az "Olimpia nézés". A tűzkeresztségen a női vízilabda válogatott amcsik elleni meccsén estek túl. Ültek a kanapén orgonasípként és jöttek a vadkemény kérdések, észrevételek:

"Papi, miért nem sétálnak a víz alatt?" "Ezek fiúk, az tuti!" "Miért nem úsznak be a kapuba a labdával?" Volt hangulat, nem mondom, zúgott a Ria, Ria, Hungária, vereség ide vagy oda! Könny szökött a szemembe első ötkarikás élményemet felidézve '88-ból, mikor Egerszegi Kriszta hülyére verte a nagyvilágot. És most a három Töpörödött itatódik át -remélhetőleg- egy életre a sport általános szeretetével.
 
Talán ezért is sikerült tegnap becsalnom őket a megszokott szürkületi őrjöngésből az óriás trambulinról. Ez azért nagy szó, mert általában ez csak különböző piszkos trükkökkel, extra ajándékokkal vagy dörgő baritonnal lehetséges. Most sikerült a mieinknek, elsősorban Gyurta Daninak. Olyan üvöltést rendeztünk az elkövetkező percekben, ami a mi legendás dzsungel-életvitelünkben is parádés teljesítmény. Meggyőződésem, hogy Kadosa fiamnak lövése sem volt melyik fel-fel bukkanó vízkupacot kell nézni, míg Szaffikám feltehetőleg a puccos úszószemüvegek dizájnját csekkolta.
 
Sebaj, a lényeg, együtt tomboltunk és örültünk Dani fantasztikus sikerének. Átéltük az első, közös "aranyérmünket". Hallgattuk a himnuszt, amit szokásomtól eltérően végigénekeltem nekik...
 
 
 
Puskás Artúr

Címkék: olimpia egerszegi gyurta

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digisport.blog.hu/api/trackback/id/tr74692152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.