Gyarló az ember. Önző és állatias. Akár tetszik, akár nem ez így van. Viszont próbálkozik, küzd és fejlődik, hogy ne menjen mindez túlzásba. Keresi a lét értelmét. Mit, miért és hogyan...
Rövid az élet és állítólag nem kérdezik meg a kockás zászló megpillantásánál, hogy "akarunk-e még egy kört?". Amíg azonban elérkezik a finálé, addig igyekszünk "jó emberként" tevékenykedni. Nem egyszerű feladat, az már biztos, kihívással, csábítással tömött az ösvény. Komoly próbatétel a könnyebb út helyett megjárni néha a poklot, beszedni néhány pofont, visszacsúszni a gödörbe újra és újra. Felállni a padlóról, mikor elbukunk, saját kárunkon okulni, fájdalmas tapasztalatokkal gazdagodni, melyeknek örülni tudunk, mert megértjük ezek tesznek jobbá...
Másképp nem lehet. Azaz igen, de úgy meg minek? Mikor nem fáj, éget, csíp és mar. Mert a fájdalomból, a lemondásból, a pillanatnyi bánatból lehet újjászületni. Olyan, hogy "kudarc" nem létezik. Mindössze egy újabb tapasztalat, ami a sikerhez vezet...
Ezt viszont tanulni kell! A mindennapok során, otthon, a suliban, a melóhelyen. Igen ám, de anya-apa a pénzt hajtja, vagy zombi arccal távkapcsol, a múlton keseregve félve a jövőtől. Az oskolában a tanár ingerült és különben is az a "jani", akinek drágább a telefonja 7 és fél évesen. A gyárban pedig tapos a bátor főnök és mi egyébként sem ezt akartuk...
A sport a remény. Ezért szeretem az Olimpiát. Ezekben az euforikus napokban, hetekben ébredünk rá mekkora erő lakozik benne. Csapatban, egyénileg, labdával, anélkül, vízen, vízben, parkettán, tatamin, szőnyegen, kötelek között, szúró vagy lőfegyverrel. Mindegy. Csak játszunk, küzdjünk, veszítsünk, győzzünk, himnuszozzunk!
Olyan érzelemáradat érkezik ilyenkor fiainktól, s lányainktól ami feltölt a mindennapokra. Annyi emberi értéket kapunk, amit soha, semmikor. Erre más nem képes!
Kapaszkodjunk bele ebbe, tanuljunk a sportolóktól és irány a grund!
Puskás Artúr
