Az olimpia előtt mindenkinek azt mondtam, hogy a kéziválogatott döntőt fog játszani. Három érvem is volt/van!
1. A hetedik hellyel végződő, olimpiai selejtezőt érő svédországi vébén a legfontosabb meccseit (norvég, német, lengyel) nyerte meg a csapat. Tanulság: kiélezett helyzetekben nem rezel be...
2. A januári újvidéki Európa-bajnokságon önkívületi állapotban megverte a világ két legjobb válogatottjából az egyiket (francia) és ikszelt egy másikkal a legjobb négyből (spanyol). Oké, senki sem az Eb-re hegyezte a formát, de akkor is. Ergo: versenyben lehetünk az elittel...
3. Három éve a legjobb magyar kézilabdázó, Nagy László nélkül éri el sikereit a társaság. Vagyis: vele még erősebb lehet.
Tudom, a harmadik a történet legérzékenyebb pontja. Én azok közé tartoztam/tartozom, akik örültek Nagy visszatérésének. El tudom fogadni (és meg is tudom érteni), ha valaki másként vélekedik erről... Biztosan vannak olyanok is, akiknek hiányzik tíz Nagy-gól meccsenként... Viszont látható, hogy mennyit jelent védekezésben és mennyit jelent tekintélyben, az ellenfelek szemében. Mindenki őt akarja kikapcsolni, megfogni, amivel eltereli a figyelmet a többiekről, ezért már megérte őt behívni...
(Olykor látszik, hogy egy-egy játékos, aki korábban vezér volt az öltözőben, nehezen dolgozza fel, hogy eggyel hátrébb szorult a sorban!? Ezért lesz majd jó, ha a következő négy évben – remélhetőleg – zökkenőmentesen dolgozhat együtt a válogatott, s mindenkinek meglesz a helye a csapaton, kereten belül, mire jönnek a nagy versenyek.)
De vissza Londonhoz... Nagy Laci nagyon hasznosan teszi a dolgát, csúszik-mászik, de nem róla szólnak a mérkőzések. JÓL IS VAN EZ ÍGY! HÁROM ÉVIG NEM VOLT TAGJA A CSAPATNAK, MOST CSAPATEMBER, AKI MEG KÖZBEN TOLTA A SZEKERET, AZ MOST IS TOLJA! Mert a szerbek elleni meccset Fazekas Nándi és Mocsai Tamás nyerte meg nekünk, a koreaiak ellen Mikler, Császár és Lékai volt az ász!
Igen, nem hallgathatjuk el, volt három vereségünk is. Az elsőn egész jól ment a csapatnak, de ma reggel mindenki rájöhetett, hogy egy olimpián nem jól játszani kell, hanem nyerni. A horvátok és a spanyolok feltörölték velünk a padlót...itt bevallom elkezdtem nagyon félni. Kerestem a kapaszkodót... Januárban az Eb-középdöntőben kétszer is csúnyán kikaptunk, s utána a horvátok ellen visszajöttünk...de akkor már nem volt tét...itt meg igen...nagyon is. Féltem, mert ha kiestünk volna, mindenki azonnal azt szajkózta volna, hogy ennyit Nagy Laci nélkül is elértünk volna. Így viszont még megmaradt az esély, hogy ez szóba se kerüljön!
Jön a nagyon erős Izland! Nem is tudom...rég nem vertük meg őket! De én azt mondom, kapaszkodjunk erősen abba a 14 játékosba ott Londonban! ÉS AZ ISTENÉRT...EL NE ENGEDJÜK ŐKET VASÁRNAPIG! Meg persze utána se ;-)
