Régen váltott ki ekkora visszhangot egy-egy rangadó, mint a hétvégi Chelsea-Manchester United. A londoniak szerint vereségükben jócskán közrejátszott a játékvezető, aki ítéleteivel őket sújtotta.
Vegyük is sorba a legfontosabb eseményeket! Bár előtte engedtessék meg egy kis személyes kitérő. E sorok írója ugyanis több éven keresztül játékvezetősködött, igaz, csak alacsonyabb osztályban, és ennek köszönhetően néhány dolgot teljesen másként lát, mint egy „átlagos” szurkoló. Ennek köszönhetően sok drukkerrel ellentétben – aki csalást kiált egy ilyen meccs után –, én teljesen másban látom ezeknek a döntéseknek a magyarázatát.
Mark Clattenburgnek – jelzem, valahol elfogult vagyok vele, hiszen a legjobb angol bírónak tartom, még akkor is, ha nincs igazán kiváló ősze – két döntését citálják elő, amivel a Chelsea-t sújtotta. Ám jótékony homályba borul egy másik, amelyből a Chelsea jött ki nagyon jól (és itt nem említem David Luiz kezezését, ami szerintem vétlen volt, tehát jó ítélet született).
Mielőtt bárki azzal vádolna meg, hogy óriási Man. United-drukker vagyok, leszögezem, hogy erről szó sincs. Nem hívják majd az első három gyermekemet Sir Alex Fergusonnak, Ryan Giggsnek és Paul Scholesnak. Abszolút semlegesként tudok végignézni egy ilyen meccset. Illetve nem: a játékvezetői hármasnak (négyesnek, hatosnak) szurkolok.
De ennyi kitérő után tényleg térjünk át a meccsre! Clattenburgnek az első nagy hibáját a 68. percre datálják, ekkor volt az emlékezetes Evans-Torres összecsapás, ami után a spanyol elterült a földön. És itt valahol el kell ítélnem Clattenburgöt. Egy ilyen esetben nagyon biztosnak kell lennie magában, hogy tényleg műesés történt. Bár mindig mondják, hogy egy játékvezetőnek nem szabad mérlegelnie, nem tartom kizártnak, hogy Clattenburgöt akkor is ízekre szedték volna, ha Torres közelében sincs senki, mondván, minek nyúl bele a meccsbe.
És ehhez kapcsolódik a már említett másik ítélet a „jótékony” homályban. Mert arról szinte senki nem beszél, hogy Torres miért is kapta az első sárga lapot. Pedig ha többször visszanézzük az esetet, akkor mindenkiben felmerül a kérdés: ez miért nem piros? Mert ahogy a spanyol támadó beletaposott Cleverleybe, arról nekem a De Jong-Xabi Alonso duó jelenete jutott eszembe a 2010-es vb-döntőről. És ha ott Clattenburg szigorúbb a spanyollal, akkor Evans nem szabálytalankodhatott volna, mivel Torresnek talán már a pályán sem kellett volna lennie.
Ha már szó esett a visszanézésekről… Ma majdhogynem annyi kamerával követnek egy-egy rangadót a topligákban, ahány néző ott van a lelátón. És ilyenkor szinte semmi nem maradhat rejtve. Ezek a kamerák pedig a szurkolók szerint a legtöbb esetben a játékvezetői alkalmatlanságot bizonyítják, arról viszont hajlamosak elfeledkezni, hogy ugyanezek a kamerák mennyi bravúros ítéletet is felfednek. Mert azt természetesnek veszik.
Az előbbi tételt igazolja Hernandez gólja. És itt újra egy személyes kitérő következik! Amikor még én is vezettem, az egyik ellenőr azt mondta nekem: „Nehogy elkezdd azt méregetni, hogy a támadó és a védő valamelyik testrésze egyvonalban van (akkor még ez volt a szabály), erre majd ráérsz akkor, ha tévés meccsen vagy. A legalacsonyabb osztályokban az a les, ami annak látszik!”
Hernandez gólja ennek tökéletes mintapéldája volt. Ha ez a találat a Hörcsöghizlalda-Bánatoskeresztúr (nagyon remélem, hogy ilyen csapatok tényleg nincsenek…) meccsen, a megyei 76. osztályban történik, egyetlen jelenlévőnek sem lenne arról kétsége, hogy ez a gól teljesen szabályos körülmények között született. És ugyanez mondható el azokról, akik a Stamford Bridge-en élőben láthatták ezt a találatot. 
Mert, aki csak egyszer is partjelzett életében, az biztosan egyetért velem: ennél hálátlanabb szituáció nincs a futballpályán. Ugyanis két teljesen ellentétes irányú mozgásról beszélünk (mármint Hernandez és a Chelsea hátsó alakzata között), így egy tizedmásodperccel az elrúgás után Hernandez már jó egy méterrel a védők előtt volt, és az asszisztensnek ráadásul takarta a látószögét Petr Cech, így fogalma sem lehetett, hogy hol áll Hernandez! Ezzel állítanám szembe az ugyanazon a napon játszott liverpooli derbit, ahol Suárez meg nem adott góljánál egy fényévekkel könnyebben megítélhető szituációt nézett el az asszisztens!
Szóval tényleg nagy szükség lenne a videóbíróra – persze csak bizonyos szituációkban –, és ha valaki azzal jön, hogy régen miért nem voltak ilyen tévedések (gólvonalon áthaladó vagy nem haladó labdák, lesek, tizenegyesek, kiállítások), akkor annak azt válaszolhatom, hogy de, voltak. Kamera viszont nem volt ennyi!
Pataki Gyula
