Nem mai felismerés, hogy az élsport és benne maga az Olimpia, nem csak kimagasló sportesemény, de izmosodó üzleti vállalkozás is. Ezen se szépíteni, se vitatni való nincs. Szégyellni, leplezgetni, mellébeszélni értelmetlen is, hiszen az élsport méregdrága, és a felkészülés, felszerelés, lebonyolítás költségei irdatlanok. És akkor még nem történt semmi, "csak" futottak, úsztak, küzdöttek. Ehhez társul a kiadások még ennél is nagyobb tömbje, a nézőkhöz való eljuttatás, Alaszkától az Antarktiszig, a bolygó minden zugába.
De ki fizeti a révészt? Kinek a zsebéből lehet elővarázsolni ezeket a sokmilliárd dolláros tételeket?
Európában és a világ sok más helyén az államok mélyen a zsebükbe nyúlnak, hogy akár teljes mértékben, akár részben biztosítsák legjobbjaik felkészülését a világversenyre. Miért? Azért, mert ennek súlyos politikai hozadékai vannak egyfelől, másrészt valóban felelősséget éreznek az ifjúság testi-lelki fejlődéséért. Ez teljesen rendben van, hiszen a világ legtöbb országa nem áll az USA gazdasági nívóján, ahol elég erősek a magánbefektetők, az egyetemek és a sport mögött álló globális vállalatok, hogy fedezzék ezeket a kiadásokat.
Igen ám, de a finanszírozó államok is beszedik valahonnan ezt a forrást, és természetesen az adóinkból. Honnan is tehetnék? Akár a polgárok befizetéseiből, akár úgy, hogy adókedvezményt nyújtanak a sport területén sürgölődő vállalkozásoknak, befektetőknek. Tehát megvan az első pont, ahol fizettünk. Az angolok, németek, franciák és persze mi is.
A második pont, ahol a zsebünkbe nyúlnak: a megtekintés. Ha a helyszínre látogatunk, fizetünk a belépőkért, a szállásért, a repülőjegyekért, a helyi közlekedésért, és ezeknek természetesen adótartalmuk is van (akár a magyar, akár a brit állam felé). De hozzájárulunk akkor is, amikor otthonunk kényelmében, egyetlen lépést sem téve tekintjük meg az eseményeket, hiszen a közmédiát, amely elénk tárja a kavalkádot, a mi adóinkból tartják fenn. Így a magyar nézők befizetéseiből szerezzük meg a közvetítés jogait elsősorban, és persze ebből fedezzük a vele járó technikai, emberi, terjesztési költségeket is.
Végül, és nem utolsósorban, fizetünk majd, amikor a közvetítésekben látott hirdetők, sponzorok, támogatók termékeit és szolgáltatásait vesszük igénybe, és befizetjük annak különféle adótartalmait.
Van-e ezzel baj? Szerintem nincs. Jelenleg nem nagyon lehetne ennél jobb rendjét kitalálni annak, hogy a gigantikus és négy évente automatikusan növekvő kiadásokat egyre több emberre szétosztva létrejöjjön egy olyan egyenleg, aminek végfinanszírozását egy gazdag város (és állam) felelősséggel el tudja vállalni. Ha ez a bonyolult és nehezen átlátható pénzügyi gigarendszer nem épülne be a sport és a világközönség közé, úgy az események el sem jutnának hozzánk.
Érdemes felidézni a győztes pályázat induló költségvetését, amelynek több tétele időközben jelentősen emelkedett. A helyszínek fejlesztése illetve építése, valamint az infrastruktúra és a biztonsági rendszer kiépítése a döntés pillanatában 9,345 milliárd fontot tett ki. Nem forintot, angol fontot! Egyelőre senki nem tudja megmondani, hogy a záróelszámolás végösszege ekkora lesz, de a Barclay's becslése azóta minimum 20%-os költségnövekedést jelez. Ezt az irdatlan összeget kétharmadban a brit kormány állja, és mindössze 13% terheli London városát. Ebből is látható, hogy erős állami támogatás (vagyis adóztatás és a lottóbevételek átfolyatása) nélkül a világ egyik leggazdagabb városa, pénzügyi központja sem tudta volna a rendezvényt finanszírozni.
Namármost, a kérdés az, hogy vajon ezért a tehervállalásért (amit az is teljesít, aki egyetlen pillanatot sem lát az Olimpiából, sőt nem is érdekli) részesülünk-e megfelelő minőségből? Amit látunk, az legalább egyenértékű-e azzal, amit befizettünk? Ez nagyon fontos kérdés, mert az Olimpia távlati jövője múlik azon, vajon a közönség elégedett-e, kedvére volt-e a három hét, amikor leragadt a képernyő elé, és megszavazza-e a bizalmat a következő négy éves ciklusoknak?
Úgy hiszem, hogy az olimpiai szervezők Londonban nagyot léptek előre egy hosszú távú bizalom megteremtése felé, ami nélkül az élsport globális fejlődése elképzelhetetlen. A szervezés eddig gyakorlatilag hibátlan megvalósításán túl (nem olvastam olyan híreket, melyek komolyabb fennakadásról számoltak volna be) megjelent egy új elem, amit fontosnak tartok.
Ez pedig a show. Igen, a nyíltan vállalt és nívós szórakoztatás minden lehetséges percben, a vizuális élmények és események sora, és magas nívójú kísérő rendezvények, melyekhez foghatót eddig még nem láttunk. A korábbi világversenyek általában nem merészkedtek túl azon, hogy tisztességgel teljesítsék az alapfeladatot, Londonban viszont sorozatosan látunk olyan "hozzáadott értékeket", melyektől a néző élménye nő, komfortérzete erősödik, rokonszenve és érdeklődése a sport iránt fokozódik.
Végre azt látom, amit eddig nem nagyon mert nyíltan képviselni senki, hogy az olimpiai sport is belép a szórakoztatóipar küzdőterére. Ezt már régen tapasztaltuk az amerikai sportokban, és újabban a foci BL-ben is, olimpián viszont talán még soha. Már maga a megnyitó is szemléletében és kivitelezésében ezt szolgálta, és azóta is több olyan elemet látok, ami arra irányul, hogy a néző figyelmét teljesen lekössék, tehát: szórakoztassanak. Mert a szórakozás lényege: egy kellemes dologra koncentrálni, abban elmerülni, és azt maximálisan kiélvezni. Baj ez? Dehogyis! Miért ne legyen az olimpia nem csak a teljesítmények miatt emlékezetes, hanem azért is, mert a tudatunk mélyén a róla megőrzött össz-emlék kellemes lesz?
Én azt hittem, hogy Londonban egy "korrekt" rendezés lesz, valamiféle konzervatív, precíz megvalósítás, a feladatok tisztességes kipipálása, és annyi. Örömmel látom, hogy a britek hagyományosan játékos oldala és kreativitása nyílt teret kapott, és ahol ez megengedhető az esemény megzavarása nélkül, ott alkalmazzák is. Nem eltúlzottan vagy tolakodóan, de érezhetően. Kezdve az úszóversenyek résztvevőinek színre léptetésétől a vívóversenyek hollywoodi gálára emlékeztető vizuális környezetéig. Minden helyszínen akad valami többlet, látvány, vizuális plusz, ami a szemet gyönyörködteti. Ezek eleve kínálják az "alapanyagot" a technikailag magas színvonalú közvetítéseknek, amelyek így jobban kiemelhetik a személyiséget, az öltözéket, a szép testeket és arcokat. Az ifjúságot és annak erejét. A legfontosabb üzenetet.
És az atlétika még el sem kezdődött...
A kérdésre tehát a válasz: egyértelmű igen. Igen: minőségben, mennyiségben, színvonalban megkapjuk, sőt megnövelt értékben kapjuk vissza azt, amit mindannyian belefektettünk. Megéri.
Székely Ferenc
