A londoni Olimpia uszodájában Gyurta Dani a legnagyobb Király, ezt mindenféle elfogultság nélkül ki merem jelenteni. Ma este pedig remélhetőleg a „Trónok Harcában” Cseh Laci megkaparintja valahogyan a Király Segítője címet, valamilyen nemesfém formájában, Lochte és Phelps között/mögött/előtt, jelezve, hogy nagyon mélyről is van visszaút. És ha már Michael Phelps és a sosem látott mélységek is felmerültek, mi sem mehetünk el szó nélkül az Olimpiák történetének talán legkicsinyesebb, leginkább szánalmas története mellett, amelyben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékesei játsszák a főszerepet.
A 2012-es, Londonban zajló Nyári Olimpiai Játékoknak eddig két, nagy sajtóvisszhangot kapó eseménye volt. Ezek közül a női tollaslabdázók ázsiai párosai a negatív hős szerepében tetszeleghetnek, lévén olyannyira amatőr módon próbálták „kiharcolni” a gyengébb ágra kerülést, hogy az „Ordas nagy olimpiai csalások” Top 10-es, nem túl hízelgő listájára is bőven odaférnek. Ez azonban lerágott csont, ráadásul legyünk pozitívak, és illendő megemlékezni arról, hogy Michael Phelps, az elbukott 200 pillangó és 4x100-as gyorsváltó, valamint a pocsékra sikeredett, érmet sem hozó 400 vegyes ellenére is a sportlapok címlapjára került, méghozzá egy csapatban aratott diadalt követően. Merthogy a kedden este letudott 4x200-as gyorsváltó befutó – bár hülyén néz ki, de ez esetben inkább a beúszó, belubickoló lenne adekvát – embereként megszerezte pályafutása 15. olimpiai aranyérmét is az amerikai, ami egyben karrierje 19. olimpia érme volt Baltimore város egyik büszkeségének – Edgar Allen Poe és a The Wire című sorozat karakterei említhetőek vele egy szinten.
Az önmagát egyszerű, szerény amerikai srácnak tartó Phelps ezzel bizonyos Larissza Latinyinát előzte meg a „Minden idők legdekoráltabb éremkollekciójával rendelkezők” rangsorában. Az egykori szovjet tornásznő 1956, 1960 és 1964 Olimpiáit uralta, csapatban és talajon triplázva, egyéni összetettben duplázva, ugrásban pedig egy diadalt aratva – nem mellesleg ezen 9 arany mellé 5 ezüst-, és 4 bronzérem is társult. Ez ugye így 18 olimpiai medál, amely 1964 óta megdönthetetlen rekordnak bizonyult, egészen Phelps feltűnéséig, egészen pontosan az amerikai pekingi parádéjáig, és persze a londoni Olimpia keddi napjáig.
Eljött a kedd, és a „Baltimore-i Golyó” 200 pillangón szerzett, saját maga számára csalódást keltő ezüstérmet. Ekkor érte utol Latinyina asszonyt, aki már Peking óta készülhetett arra, hogy ezt a pillanatot méltóképpen, valódi példaképhez méltóan legyen képes végigasszisztálni. Tudta ugyanis, hogy kedden Phelps a két hiányzó érem mindegyikét begyűjti majd, lévén a 4x200-as csapatversenyben az Egyesült Államok olyan tuti érmes, mint amennyire az is biztos, hogy esték után reggelek következnek. Ezért az eddigi csúcstartó felvetette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékeseinél, mit szólnának hozzá, ha úgy adná át a stafétát 48 esztendő elteltével Phelpsnek, hogy ő prezentálja számára a gyorsváltó – vélhetőleg – aranyérmét.
Nemes gesztus, akárhogy is vizsgálom, ráadásul a gesztus kétirányúnak tűnik. Egyrészről az eddigi csúcstartó elismeri az új uralkodó legitimitását, hiszen Királynőtől kapja kézhez a stafétát szimbolizáló érmet. Másrészről a NOB biztosítja, hogy az elmúlt majd fél évszázad legeredményesebb olimpikonja még egyszer, utoljára, végre egy másik generációnak is bemutatkozik, és egyben le is köszön a színről. Mert Latinyina az utóbbi két generáció számára már csak egy eredménysor, nem több, arcot, művészi mozdulatot nem tudunk kötni éremkollekciójához, csak mantrázzuk az ismert 9-5-4 számadatot.
Ehhez képest a NOB válasza mi volt? Larissza néni, kedves a felvetés, de sajnos az éremátadók személyének kijelölése szabályozva van!” Értem én, persze a NOB gondolatmentetét, miszerint ne legyen ebből rendszer, hogy mondjuk Károlyi Béla egyszer csak kérvényezze, hogy ő akarja a „Fab Five” névre keresztelt amerikai tornászcsapatnak átadni az aranyakat – és a példák sora még hosszan folytatható. De könyörgöm!! Kivételek márpedig tényleg erősíthetnek szabályt!!! Egy olyan esetben, amikor egy 48 éve fennálló, az Olimpia szempontjából talán a leginkább eladható rekord forog szóban, legyünk rugalmasak. Legalább egy picit. És ezzel nem szembe köpte volna elveit a NOB, hanem még inkább erősítette volna. Olyan élményben részesítve minden sportrajongót, alkalmi sportbarátot, avagy egyszerű tévénézőt, ami hosszú évtizedekig beivódik az emlékezetekbe. A két, valaha volt legnagyobb, az előd és az utód egy képen, megadva a tiszteletet múltnak, jelennek, és jövőnek. Mivel azonban nem így gondolkodik a NOB, pont ellenkező folyamatot indított el, makacsul ragaszkodva „elveihez” - már ha tényleg léteznek olyanok a szervezeten belül...
Latinyina azonban nem véletlenül lett 18 olimpiai érem birtokosa. Kedden a díjátadás lehetőségének elmaradása ellenére is ott volt a lelátón. És kis sminkelés után a 4x200 befutóját felállva, mosolyogva tapsolta végig. Elismerve az utód, Michael Phelps regnálásának kezdetét. Én magam pedig, mint annak idején egy-egy váratlan feleltetés során tanáraim, úgy osztom most ki saját verdiktemet: „Köszönjük „nob” fiam, leülhet, EGYES!”
