Aki látta Joó Abigél ipponját a lengyel Pogorzelec ellen, annak talán nem kell hosszasan bizonygatni, hogy a magyar lányt a Harrison ellen elszenvedett sérülés nagy valószínűséggel egy aranyéremtől fosztotta meg. Az amerikai elleni meccs első felében Abi ugyanúgy befűzte az oktatófilmet, ahogyan tette azt a francia Tcheumeo ellen az idei Európa-bajnoki döntőben. Egyszerűen az volt az ember érzése, hogy Abi nem veszíthet. Hogy aztán mégis így történt, az nem csalás, nem valakinek a hibája, "csak" hatalmas balszerencse.
Harrison ugyanis nem volt szabálytalan a vetődéses kardobásnál, amikor Abigél lába megsérült. Másodszándékból engedélyezett a lábra fogás, ennél az esetnél az történt. Aztán ami utána, ahhoz Abinak már nem sok köze volt: a nagykülsőt az amerikai okosan az egészséges lábra indította, támaszkodásra pedig jól láthatóan csak azt tudta használni versenyzőnk. Sajgó lelkünknek ezután különösen tenyérbemászónak tűnt az amerikai viselkedése, de ez nem meglepő, mert szinte mindig ilyen, másrészt ő is érezte, hogy valószínűleg ott nyerte meg az aranyat.
Mert Harrison aztán megállíthatatlan volt, az elődöntőben a brazil világelső Aguiart, a döntőben a világranglista századik (!) helyezettjét, a brit Gibbonst verte, nem kérdés, mikor izzadt meg legjobban.
Amit pedig Abi művelt, arra nehéz szavakat találni. Porcelválással is folytatta, a jobb lábára nem tudott támaszkodni, pedig fő erősségéhez, a belső combdobáshoz erre szüksége lett volna. Aztán egyszer, a meccs végén megtette: az olimpia legnagyobb ipponját dobta a lengyel Pogorzelecen. Majd jött a bronzmeccs, és megint Tcheumeo, akárcsak az Eb-döntőben. A párizsi világbajnok láthatóan még sérülten is nagyon tisztelte cseljabinszki legyőzőjét, Abi ugyanazt a taktikát választotta, mint az előző meccsén, azaz kivárt, ám Tcheumeo ellen sajnos ez nem fért bele. Az előzmények az ötödik hely is egy győzelemmel ér fel.
Nem csak a látványos stílus és a hihetetlen akaraterő miatt volt jó Joót látni. Biztos sokan megfigyelték azt, ahogyan Abigél az ellenfelekkel, a bírókkal és az edzőjével, Pánczél Gáborral viselkedik. Ő egy igazi Sportember, mindenkit tisztel, még a számára hátrányt jelentő intéseknél is mindig fejet hajt. Ezért volt különösen nagy a kontraszt Kayla Harrison melldöngetésénél. Már most 21 évesen, kétszeres Európa-bajnokként is valódi példakép - nem kizárólag a cselgáncsozóknak és nem is csak a fiataloknak.
Utolsó magyarként érkezik Bor Barna. Nehéz a magyar nehézfiú esetében megjósolni, mire lehet képes. Mindjárt az első meccs nehéznek ígérkezik: a holland Luuk Verbij kellemetlen ellenfél, tavaly októberben Abu Dzabiban le is győzte Barnát, de azóta már kétszer ki is kapott tőle. A magyar az esélyes, de nem lesz egyszerű. Aztán papírforma szerint az iráni óriás, Rodaki érkezhet, és ha őt is előre kipipáljuk, akkor érdemes megelőlegezni - már a legjobb nyolc között - a német Tölzert. Nos, abban szinte biztos vagyok, hogy a kétszeres vb-ezüstérmes nem fogja eldobni Barnát, de a földharcot azért jó lenne kihagyni ellene. Ha még ennél is tovább álmodom Barna menetelését, akkor az egyik leggyakoribb edzőpartner, a brazil Rafael Silva jöhet, vele egy jó kis ki-ki meccs a döntőért...
Egy érem mindenesetre szép keretbe foglalná a magyar dzsúdócsapat egyébként remek olimpiai szereplését.
Gyönyörű volt, Abi! Hajrá, Barna!
