Aki eddig nem tudta volna mi a különbség a valódi klasszis, és a nagyon jó, esetleg zseniális játékos között, az december első felében könnyen emészthető példázatból jöhetett rá.
Nagy László fejét hiába ütötte, és - egy másodperccel később- hiába próbálta lecsavarni a celjei Toskic, az a kobak se be nem szakadt, se le nem tekeredett, se el nem vesztette senki.
Tomori Zsuzsáé bezzeg az elveszett tárgyak osztályára került. Mindehhez az ellenfél egy - nem vele szemben - elkövetett szabálytalansága is elég volt. Sőt, amikor már egyszer amúgy is ártott csapatának, lesújtott még egyszer, majd harmadjára is. A Montenegró-Magyarország mérkőzés 40. percében Szucsánszki Zitával szemben szabálytalankodtak. Az eset tehát semmiben nem tért el a kézilabdában megszokottaktól. Az ilyenekkel akár számolni is lehetne, mondhatni tiszai horgász sem lepődik meg a szúnyogcsípésen. Márpedig ez nem bögölydöföly, darázsmarás vagy madárpók-csók volt, hanem egyszerű, mezei szúnyogcsípésecske, hogy tovább ne becézzük. Tomori nem hagyhatta szó nélkül, ezért kapott kettő percet, amit nem hagyhatott szó nélkül, ezért a játékvezető arcába üvöltött, amire jött a piros lap, amit nem hagyhatott szó nélkül, tehát középső ujjával méltatta a publikum egy részét. Az első kiáltás időlegesen, a második a teljes meccsre, a kézmozdulat a következő találkozóra is nehéz helyzetbe hozta a társakat. Megjegyezhetjük, hogy az utolsó cselekedet önmagában is olyan súlyos sportszerűtlenség, amiért kizárás jár. Az Activity-s tevékenységek közül a szóban körül írás és az elmutogatás helyett célszerűbb lenne legközelebb a lerajzolást választani.
Ahhoz persze szemlélődőbb alkatra lenne szükség. Gauguin ugyan valóban levágta Van Gogh fülét, de nem ez a tipikus grafikus hozzáállás. Tehát Tomori sem konfekció-festő. Rúgta már le magáról a holland Diane Lameine-t Európa-bajnoki középdöntő mérkőzésen, de akkor megúszta az eltiltást. Rontott már neki - a játékvezető által már kizárt- ellenfélnek hetekkel ezelőtt a Bajnokok Ligájában, tehát megállapíthatjuk róla, hogy ő ilyen. Ami nem pusztán emberi kérdéseket vet fel, hanem sportszakmaiakat is, hiszen az ellenfél akár építhet is a gyenge idegrendszerre.
Ehelyütt pedig akár a kifogásokat is elpuffogtathatjuk. Az ellenfél kétségtelenül kíméletlenül védekezett, de emiatt egyik legjobbját már a 20. percben elvesztette, és Tomori robbanásáig is rengeteget játszott emberhátrányban. Ezt a magyar együttes nem volt képes kihasználni. Tomorit is érték ütések, de pont ez az, amit, mint érvet, Nagy László ezerszer tett hiteltelenné. Egy klasszisnak ennél többet is méltósággal és hideg fejjel kell viselnie.
A veszprémiek persze nem bekötött szemmel nyúltak bele a tulajdonság-zsákba, és találták meg Nagy lélekjelenlétét, hiszen a BL-ben 2010-ben maguk vetették alá komoly tesztnek, amikor a Barcelona elleni meccsen a lelátó népe tele gyűlölettel, Sulic pedig az első akciónál két kezes letaglózással fogadta. Akkor egy jelenet mindenre választ adott. Nagy Lászlót a hatoson belülre lökték, miközben a 100 kilós védők egyike is rázuhant. Ahogy a labdát egyensúlyvesztés közben eldobta, az Fazekas feje környékére indult, a becsapódás helyét a kilövő már nem láthatta, mert bele süllyedt a műanyag borításba, arca is földet ért. Az akkor már alaposan megpuhított játékos, még mielőtt feltápászkodott volna, először a kapustól kért elnézést. A labda elsuhant Fazekas mellett.
Amit hiányolhatunk, az a - bizonyos esetekben rendkívül gyorsan reagáló – szövetség hangja. Remélhetőleg csak a fellebbezés tárgyalásáig – annak sikeréért- tartják titokban, hogy példásan megbüntették az átlövőt. Ezt pedig igen hangsúlyosan tárják majd elénk, és az európai kézilabda szeretők elé, hogy mindenki megtudja, az, amit magyar nemzeti mezben elkövettek, nem elfogadott mifelénk.
Ránézésre a labda és a lufi gyakran rendkívüli hasonlóságot mutat, nyomás alatt azonban egy pillanat alatt kiderül, hogy melyik micsoda. Reméljük, Tomoriból is lesz még labda.
