HTML

   Nem a kubai szivar füstjétől könnyezünk - bár ezúttal az, kétségtelenül nagyobb volt, mint a lángja - hanem egyszerűen csak végiggondoljuk azt, amiről senki nem beszél, hogy Perez Carlost utoljára láttuk nagy nemzetközi tornán játszani, ha a józan észnek még hinni lehet. A kubai-magyar, aki Fidel Castrótól kapott láncot is őriz, és aki a védők rátekerte láncokat - pályafutása nagy részében - úgy vetkőzte le, hogy még a Houdini-kutatók is elcsodálkoztak rajta, volt vb-gólkirály, lőtt nekünk is számolatlanul gólokat még kubai színekben, de számunkra az ő esetében a rum is unicum.

  Beválogatása ezúttal totális tévedés volt, mert egy tornán, amelyen egy országot 14 kézilabdázó képviselhet, azt a játékost, aki egy meccsen maximum 20 percet bír, ráadásul kora miatt, nehezen regenerálódik a szervezete, így sorozat terhelésnek nem tehető ki, legfeljebb becserélni lehet a legfontosabbnak tartott két mérkőzés előtt, de eleve számításba venni semmi esetre sem. Egy meccs igazolhatta volna a döntést, a Korea elleni, ahol Mocsai alapstratégiája az volt, hogy nagy lövőink, Nagy László és Perez kivégzik az alacsony ázsiaiakat, de ott végül az alaptaktika megbukott, főleg Perez gyenge lövőformája miatt. Végül Lékai fürgesége volt az ad hoc válasz a kialakult pánikhelyzetre.

  Ami pályafutásával kapcsolatban fájhat nekünk, az a válogatottól való néhány éves távolmaradása, mert egy olimpiai ciklussal korábban jelenléte szinte garancia lett volna az ötkarikás részvételre. Ha a 2007-es világbajnokságon, akkor még 5 évvel fiatalabban, ott van az együttesben, az, bármire képes lehetett volna. És ne feledjük, a mondással ellentétben, van HA a sportban. Azt ugyanis emberek gyártják le, és létezik, mint a többi emberi mű, a fagylalt és az Eiffel-torony. Akkoriban a szövetség hiába próbálta meg minden világversenyen erőltetni a megegyezést - elsősorban Perez klubjával, másodsorban magával a játékossal - Skaliczki Lászlónak sorra nemleges válaszokkal kellett szembesülnie, a 2006-os Eb-n például - a hivatalos indoklás szerint - sérülés miatt nem játszott a világklasszis, de a magyar csapat első meccsével egyidőben, a Veszprém együttesében felkészülési találkozón 13 gólt ért el.

  Az, hogy végülis Pereznek pont akkor jött meg ismét a kedve a válogatottsághoz, amikor már szervezete az utolsó körre csöngetett, kicsit furcsa. Bizonyítékok hiányában csak feltételezheti az ember, hogy az elveszprémiesedett szövetség és válogatott stáb nem csak az ő szívét, hanem az MKB vezetőiét is meglágyította.

  Persze Pereznek csak köszönettel tartozunk. Ami pedig végül nem történt meg, pusztán elmulasztott esély marad, amellyel kapcsolatban minden érintettnek a saját lelkiismeretével kell elszámolnia, ha megtalálja.

 A baj az, hogy a napokban tapasztalt jelek szerint mostantól egy ideig, Perez-módra - pároslábról - kell elrugaszkodnunk a valóságtól, ha nagy magyar kézi-sikerekről akarunk álmodozni. Persze HA a szerbek ellen....

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://digisport.blog.hu/api/trackback/id/tr284696526

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása