Kivártam. Kivártam, mert az ember ellenfél híján hajlamos a sajátjait a legjobbnak látni. Mikor egy olimpia előtt elkezdjük számolgatni az aranyakat, olyanokkal is kalkulálunk, akikre korábban azt mondtuk: „áh, ő biztosan nem!”. Csak hogy kijöjjön az a hat-hét (volt akitől tízet is hallottam), amelyről álmodunk. De így van ez rendjén, merjünk nagyot álmodni, ahogy az örökbecsű tartja. Viszont az első négy nap megmutatta, hogy az ellenfél felkészülése is tud jól sikerülni... Nagyon sok országban jobb körülmények között edzenek a sportolók, de nincs ezzel gond, nem is elvárás, hogy az Egyesült Államokkal meg Kínával versenyezzünk. Teszem hozzá, ha ehhez az kell, hogy nálunk is síró gyerekeket lássunk az edzéseken, mint egy-egy kínai „kiképzőtáborban”, akkor ne is tegyük... Varangybőrdiéta...speciális étrend...aha, na persze...
Kivártam. Kivártam, mert Hosszú Katinkát szinte már láttam aranyéremmel a nyakában a dobogó tetején, de Cseh Lacinak is odaképzeltem egy medáliát. Nem jött össze...valljuk be, igazából egyikre sem volt esély (eddig). Haragudni nem kell egyikükre sem...Katka láthatóan megszakadt minden egyes vízbe ugrása után. Tegnap a 200 vegyest és a 200 pillangót is bevállalta, pedig előre tudta, hogy a kettő együtt nem fog menni...a szíve győzött az eszével szemben...lehet rá ezért haragudni? Tegye fel a kezét, aki visszalép egy olimpiai döntőtől – akár egy honfitársa javára is – csak mert egy másik számban ESETLEG, TALÁN több esélye lehet. Laci teljesítménye láttán a megérzéseimre hagyatkozom. Nem bírja már a teste...úgy mint régen. És nem vette észre...ezért bosszankodhatott már a 400 vegyes után is. Ha egy-két éve Phelpsszel egymás mellett úsznak egy előfutamban, az tuti továbbjutás első és második helyen. Most alap- és átvitt értelemben is az idő fogott ki rajtuk...
Kivártam. Kivártam, mert dzsúdósainkkal kapcsolatban kicsit szkeptikus voltam. Élénken éltek bennem a pekingi emlékek, de akik a Digisportnál ezzel a sportággal foglalkoznak mind azt mondták: „benne van egy-két érem a csapatban”. Leborulok Csernoviczki, Ungvári, Karakas, de még Csoknyai előtt is... És ez basszus tényleg CSAPAT. Ahogy egymásnak, egymásért szurkolnak a tatami mellett...engem lenyűgözött. Azt hiszem a cselgáncs (pardon, JUDO) azon kevés egyéni sportágak közé tartozik ma Magyarországon, amelyhez igazán jó lehet tartozni. Múlt vasárnap óta a vívás is ilyen... A tüneményes Szilágyi Áron aranyérme reméljük, hogy nem lubickolni való fürdővízként, annál inkább ébresztő zuhanyként hat majd az egykori(?) magyar sikersportágra. Merthogy itt meg éppen a CSAPAT hiányzik. Londonból is, meg úgy összességében a teljes sportágra kivetítve is.
Kivárjak? Áh, nem fogok! Az olimpia arról (is) szól, hogy álmodozzunk! Szóval ne aggódjon senki, Cseh Laci 200 vegyesen megmutatja, Gyurta Dani aranyat hoz, minden csapatunk továbbjut, Joó Abigél is érmes lehet, Sidi Péternek is van még két száma, Berki Krisztián meg nem fog még egyszer rontani...és szerencsére még ezen túl is lehetne folytatni a sort. Kell a fenének a varangybőrdiéta...
