Ha esetleg valami furcsa okból valaki már az olimpia előtt is olvasta a volna a Facebook-on elkövetett blog-szerű bejegyzéseim valamelyikét, tudhatja, hogy az alvás sajnos nem az erős oldalam. Ellenben amikor a bárányok hiába ugrálnak a kerítés felett, roppant termékeny tudok lenni a gépelt karakterek számát tekintve - most is ennek bizonyítása következik.

Mondanám, hogy hosszú volt a nap, de nem lenne igaz, mert még mindig tart. Reggel nyolckor keltem útra, Wimbledon volt a célállomás, ahol egy magyar lánnyal találkoztam, aki a LOCOG-nál, vagyis a londoni játékok szervezőbizottságánál dolgozik. Visszaolvasva elég hülyén hangzik ez a "magyar lány"-dolog, tekintve, hogy Brigit több, mint tíz éve ismerem már, ugyanis egy középiskolába jártunk. Tavaly költözött ki Londonba a barátjával, négy hónapja került a LOCOG-hoz és már akkor tudtam, hogy erről majd beszélnie kell egy kamera előtt.

A forgatás egész jól sült el (az előző napi, Hyde-parkos kalandhoz képest különösen), csak hát Wimbledon azért nem a belváros, jó órányit metrózgattam oda és vissza is és akkor még nem szálltam fel az olimpiai parkba tartó buszra. Itt már majdnem délután egy is elmúlt, mire beértem, ami megint azt jelentette, hogy semmit sem tudtam az eredményekről. De nagyon nem is volt sansz rá, hogy informálódjak, mert neki kellett kezdeni a vágásnak, hogy valami adásba is kerülhessen.

A korábbiakhoz képest egész gyorsan végeztem. Mire a póló-meccs, illetve Ungvári Miki döntője elkezdődött, már tudtam is figyelni a közvetítésekre. Zsuzsi már írt arról, hogyan lehet követni a sajtóközpontban a tévéadásokat: rengeteg képernyő található, amelyeken roppant változatos szokott lenni a "menü". Kis kutatással a terem valamelyik zugában a bejövő vonalak közül biztos meg lehet találni mindegyiket, ha mégsem, akkor meg az önkéntesek készségesen beállítják.

Viszont kommentátor nélkül közvetítést nézni... Nem tudok egyet érteni Ferkai kollégával, aki így is élvezte a norvég-francia női kézimeccset. Imádok meccsre járni, de Pekingben az igazi élmény az volt, amikor az amerikai kosarasok meccsét úgy nézhettem, hogy közben rajtam volt egy füles, amelyen a mellettem ülő Méhes Gabi kiváló közvetítését hallgathattam. A  kommentátor dolga ugyanis szerintem leginkább az, hogy segítsen a nézőnek megérteni azt, amit lát.

Ez különösen akkor érdekes, ha olyan sportágról van szó, amelyben a néző történetesen nem mozog otthonosan. Annál jobban dícséretnek soha sem örültem, mint amikor a pekingi országúti kerékpárverseny után üzent egy volt MTV-s kolléga, hogy sosem gondolta volna, hogy egy bringaverseny ilyen érdekes tud lenni. Ha csak ő így volt vele, már megérte a meló és számomra pontosan ezt a tételt bizonyítja, hogy szinte minden ismerősöm elismerően beszél Horváth Mariann londoni munkájáról. Itt ugye sajnos nem tudom hallgatni a közvetítéseit, de hallottam már elégszer korábban ahhoz, hogy tudjam, igazuk van. Sajnálatos módon vívóközvetítést manapság már csak hébe-hóba látni, hallani, így szerintem jelenleg az emberek többsége Magyarországon nem túl nagy ismerője a sportágnak. Mariann esetében viszont ugye a szakértelem már csak a vívómúltja miatt is megkérdőjelezhetetlen és jó néhány év kommentátori rutinja is csatlakozik hozzá - ezzel pedig tökéletesen segíti a néző szórakozását.

Na, de térjünk vissza Ungihoz! Kommentárt mindenképp szerettem volna hallani, úgyhogy nyitottam is a BBC honlapját, ahol minden sportág közvetítését élőben lehet követni. Nem tudom, ki közvetített az angoloknál, de egyértelműen hallható volt, hogy sok kötődése nincs a sportághoz - azt ne mondjam, unta magát. Volt mellette egy szakkommentátor, aki remekül felismerte a különböző technikákat, de szegénynek nem volt valami tévére-való orgánuma. Egy a lényeg, az utolsó percre inkább választottam a hang-nélküli közvetítést, úgyis nagyobb volt a képernyő, más kérdés, hogy Ungvárin sajnos ezzel sem segítettem. Talán miatta sajnált meg a mellettem ülő bangladesi kolléga, aki jobb kedvre derítésem végett megajándékozott hazája fejkendőméretű zászlajával. Közel járt a sikerhez :)

A vívásnál később aztán már nem is próbálkoztam a BBC-vel, szépen feszengtem magamban a tévé előtt. Nekem ez a sport sajnos inkább szól a felvillanó lámpákról, sem mint magukról a találatokról, de a lényeg Szilágyi Áron magabiztos győzelme volt. A meccs után rohantam a fülesemért, aztán meg az elszeparált kistévékhez, hogy a Himnuszt meg tudjam hallgatni, mert azért azt mégis hangosan kellene. Mondjuk aztán voltak pillanatok ugye, amikor ezt nem egészen így gondoltam, de ezt inkább hagyjuk is!

Eredményhirdetés után vissza az asztalomhoz, Gyurta 100 mell, aztán séta ki a Copper Boxhoz, ahol a magyar-dán kézimeccset játszották. Először jutottam be az olimpiai parkba és nagyon jó volt látni, hogy milyen fesztivál-hangulat van. Igaz, már későre járt, így már inkább csak lézengtek az emberek, de egy-két standnál így is álltak még a sorok. A kézilabda is jól indult, de nem sokáig maradtam a csarnokban, ugyanis jött az SMS Török Olivértől, a MOB sajtósától: egy óra múlva jön Szilágyival a sajtóközpontba!

Nem kérdés, hogy azonnal indultam vissza a kamerámért, bár nagyon nem kellett volna sietnem, mert végül csak éjféltájt kerülhetett sor az interjúkra. Mondjuk volt mivel töltenem az időt, mert eléggé le volt amortizálva a szettem... Az URH-s mikrofonom már lemerült, a kamera akksijai is a végét járták már, úgy hogy volt min töprengenem. Szerncsére van tartalékmikrofonom, csak sajnos kisebb, mint amit használni szoktunk, így a Digi Sportos szivacs erősen lötyögött rajta. Mit lehet tenni? Valamivel ki kéne szélesíteni a mikrofon fejét, de mivel...

Ó, hát mi is lehetne alkalmasabb erre banglades népének szent zászlajánál???

A kollégának azért nem árulom el, hogy milyen jó szolgálatot is tett az ajándéka, már csak azért sem, mert megfeledkeztem az interjú közben arról, hogy a szokásosnál jobban kéne szorongatnom a mikrofont, hogy a kis trükköm ne látszódjon. Így - nekem legalábbis - elég vicces látványt nyújt a mikrofon szára, de talán rajtam kívül másnak nem tűnik fel.

Már csak azért sem, mert Áron egészen elragadó személyiséggel rendelkezik. Lehetetlenül hülyén sikerült megfogalmaznom egy-két kérdésemet, de ennek ellenére is nagyon készségesen válaszolt, pedig szíve szerint már rég az ágyában feküdt volna. A vívásán is eszméletlen higgadtság volt érezhető, de amilyen szerénységgel beszélt erről a hatalmas sikerről, az csak aláhúzza a nagyságát. Igazi bajnok, akit már ilyen fiatalon is valóban állíthatunk példaképnek a nála is fiatalabbak számára - már csak emiatt is merem állítani, hogy sok örömet fog ő még szerezni a számunkra!