HTML

Tegnap megtartották a londoni olimpia eddigi egyik legfontosabb eseményét: sorsoltak a dzsúdóversenyekre. Ha valóban merünk olyan nagyot álmodni, amekkorát csak tudunk, akkor elmondható: igazán komoly tétje nem volt ennek az eseménynek, hiszen az már eddig is kiszámítható volt, hogy az esélyesek a - kiemelési számuk miatt - melyik ágra kerülnek. Ám azért nem árt az óvatosság: egyrészt nem csak a kiemeltektől kell tartani a mezőnyben (lásd a nem kiemelt Ungvári Miklóst), másrészt az sem volt lényegtelen, kinek hány mérkőzést kell sikeresen letudnia álmai beteljesítéséhez. Nézzük felületesen, de rendkívül optimistán, mit várhatunk a mieinktől.

Bevallom, én nem számoltam végig az összes kiemelést, ezért kicsit kellemetlen meglepetésként hatott, amikor szembesültem azzal, hogy az általam aranyra egyetlen legnagyobb esélyesnek tartott Joó Abigélnek már a négy közé kerülésért a világbajnok - és a lehetséges ellenfelek közül szerintem legerősebb - amerikai Kayla Harrisonnal kell találkoznia. Utána az elődöntőben pedig a másik hatalmas tehetség, a brazil Mayra Aguiar jöhet, és remélem, nem sértődik meg rám a gaboni és a burundi hölgy, hogy kettejük közül egyikben sem érzem az esélyt Abi megállítására a legjobb 16 között.

Elsőre nem leltem Ungvári Mikit a táblán, de ez csak valószínűleg abból adódott, hogy az őt megillető helyen kerestem, nem pedig azon, ahova visszacsúszott az elmúlt év valamivel gyengébb eredményeinek köszönhetően. Ungi szerencsére ott van, és bármire képes lehet - ezt a sorsolás után is nyugodtan ki merem jelenteni. Ha minden a papírforma szerint alakul, a legjobb négy közé kerülésért ki-ki meccs következhet a szlovén cséphadaró Rok Draksiccsal, de úgy érzem, ő is bőven a legyőzhető kategóriába tartozik. Annak ellenére ki merem jelenteni ezt, hogy életem első magyar érdekeltségű dzsúdóközvetítése épp Miki tuniszi veresége volt - Draksictól.

Mészáros Anett a szuperfavorit francia Lucie Decosse-szal külön ágra került, ha eljut a nyolcig, a holland Boscht egy nagyon csúf meccsen megverheti (a szó szoros értelmében), onnantól pedig neki nincs megállás a döntőig. Hasonló a helyzete Bor Barnának: a magyar nehézfiú elkerülte a francia extraklasszis Teddy Rinert, de a német Tölzer vagy a gyakori edzőpartner brazil Silva sem tűnik egyszerű feladatnak.

Karakas Hedvigben is sok lehet, de nála nem mernék semmit jósolni, mint ahogy nem vállalkoznék erre Madarász Tamás és Csoknyai László esetében sem, mindannyiuktól bravúr kell egy kimagasló eredményhez. Nem úgy Csernoviczki Évi esetében: a 48 kilós magyar lány sorsolása több mint biztató. A számára verhető holland Ente után a papírforma szerint az a belga Van Snick következik, akit Évi legyőzött a tavalyi vb-bronzmeccsén (kár, hogy ezután nem egy luxemburgi lány jön, beteljesítve a BENELUX egységet), szóval, a tatabányai lány ott is esélyes. És ha ezt a két meccset sikerrel tudja le, már elődöntős, ahol jó lenne visszavágni a fiatal brazil Menezesnek a párizsi vb-vereségért. Szép álom! De ne szaladjunk ennyire előre, Évi meccseire már úgyis csak szombatig kell várni.

Címkék: olimpia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://digisport.blog.hu/api/trackback/id/tr224681781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása