Rengeteg dolog történt velem a "nulladik" napon, de a megnyitó annyira lenyűgözött, hogy nem tudok nem ezzel foglalkozni először... Pedig igazság szerint egyáltalán nem szokott az olimpiának ez a része megfogni, négy éve még jegyet is nyertem az MTV-s sorsoláson rá, de mivel másnap már bringát közvetítettem és csak akkor lett teljesen kész a rajtlista, inkább a felkészülést választottam. Fél szemmel persze néztem, utólag megkaptam DVD-n is - ami azóta is bontatlanul, celofánban áll a polcomon.
Most se terveztem komoly figyelmet szánni a megnyitónak, de amikor hazaértem, bekapcsoltam a TV-t, ahol a BBC-n már javában zajlott a felvezetés. Boxról volt szó, Lennox Lewis-zal és Amir Khan-nal a stúdióban, majd jött a bringa is persze, mint a britek első nagy aranyesélye. Szenzációs anyag Cavendish-sel, utána meg Chris Boardman "szakértett", szóval nem tudtam nem ott maradni.
Aztán elkezdődött maga a ceremónia, jött a visszaszámlálás, ami egyszerűen annyira frankón volt megcsinálva, hogy elvesztettem minden esélyemet arra, hogy bármi mással foglalkozzak a következő órákban. Pláne úgy, hogy tagadhatatlanul "brit-buzi" vagyok, de talán emiatt is egyre inkább azon kezdtem el töprengeni, hogy milyen marha jó lehet ezt britként nézni... Az előadás nagy részét szerintem mindenki megértette, élvezte, de volt benne sok-sok apróság, ami kifejezetten a hazaiaknak szólt. A Temze feletti repülés alatt éppen a "God Save The Queen" felkiáltás után elvágott Sex Pistols-szám (ami onnan kezdve messze nem ünnepli a fennáló rendszert), vagy a brit nemzetek rögbicsapatait mutató részeknél az angolok snittje, amelyik az egyetlen volt, amely "cél" (nem gól, nem is touchdown) helyett mezőnygólt mutatott, a rúgóspecialista Johnny Wilkinson miatt, aki gyakorlatilag nemzeti hős lett, mikor vb-t nyertek. Hosszan lehetne még sorolni, sok, kicsi finomság a nagy-nagy show-ban.
Egyedül cseppet talán a lánggyújtás módja zavart: szép, szép, meg passzol is a jelmondathoz ("Inspiráljunk egy generációt"), de végig azon töprengtem, hogy innen kezdve ezeknek a fiúknak, lányoknak miféle terhet helyeztek a vállukra. Tehetséges sportolók nyilván, de ezek után - ismerve a remek hozzáállású brit bulvársajtót - szerintem hatalmas lesz a várakozás velük szemben és a kelletténél sokkal többet fognak foglalkozni azzal, hogy ebből a csoportból ki mire vitte. De ne legyen igazam!
Összességében azt hiszem, ezután a ceremónia után még a legvérbőbb skót/ír/stb szájából is kicsúszhat, ha a nemzetisége felől kérdezik legközelebb, hogy 'brit', de ami a leginkább foglalkoztatott az ünnepség alatt, az az, hogy milyen lenne ugyanezt Magyarországon megélni. Néhány éve felmerült, hogy pályázzunk, de igazából embereset röhögtem csak a felvetésen, most viszont...
Az olimpia egyik fő mellékmotívuma - a következő generáció inspirálása végett, ugye - a fenntarthatóságra, a környezettudatos gondolkodásra való sarkallás. A BBC közvetítése előtt foglalkoztak az 1948-as játékokkal is, ahol a világégést követően nem volt olimpiai falu, csak a légierő nem túl otthonos barakkjaiban laktak a sportolók. Nem tudom, meddig nyúlik el még a jelenlegi gazdasági helyzet, de talán most van itt az ideje egy olyan olimpia megrendezésének az ötletével előállni, ami nem a nagyratörésről szól.
Mi, magyarok nagyon büszkék vagyunk a leleményességünkre, de sajnos a hétköznapokban ez sokszor csak abban merül ki, hogy ügyesen kibújunk a kötelességeink alól. Ötletek kellenének, sok-sok apró ötlet, hogy miként lehetne egy Londonhoz, Pekinghez, Rio de Janeiróhoz képest kicsiny városban megrendezni egy ekkora eseményt. Tisztában vagyok vele, hogy mennyire naív elképzelés, de megalomániában nyilván egyetlen kandidánssal sem tudjuk felvenni a versenyt. Így talán lehetne valami aprócska esélye a dolognak, ha a "kompaktság" lenne a vezérelv.
Az egész gondolat igazából csak onnan jött, hogy a lánggyújtó személyéről való töprengés közepette átfutott bennem: milyen lenne látni azt, ahogy Egerszegi Krisztina fellobbantja Budapesten az olimpiai kandelábert... Tessék becsukni a szemeket és elképzelni - hát nem hátborzongatóan gyönyörű?
Nyilvánvalóan teljesen elment az eszem, ki is rántom gyorsan a kezemet a biliből. De azért ne menjünk el olyan könnyedén a dolog mellett. Egyébként is itt lenne az ideje, hogy végre merjünk "kicsit" álmodni...
