Bor Barna sajnos nem tudta átlépni árnyékát, a magyar csapat viszont igen, amely komoly lökést adhat a sportágnak legalább a jövő évi Európa-bajnokságig. Mert az biztos, hogy akkor egy újabb impulzust kap a dzsúdó, Budapesten rendezik ugyanis a 2013-as kontinensversenyt.
Hogy akkor Ungvári Miki indul-e és melyik súlycsoportban azt nehéz megmondani, mint ahogy azt is, mikorra lesz egészséges Karakas Hedvig és Joó Abigél lába, na meg Mészáros Anett lelke. Az esélylatolgatás helyett ezért érdemesebb visszapillantani a mögöttünk álló hét napra, szerencsére van mire emlékezni.
Például arra, hogy végre láttunk komoly magyar bravúrokat. Az korábban is jellemző volt élversenyzőinkre, hogy stabilan hozzák a kötelezőt, de egy valamivel esélyesebb ellenféllel szemben többnyire megáll a tudomány. Ezen az olimpián Csernoviczki Évinél nem csak valamivel volt esélyesebb a japán Fukumi, akit a bronzért vert, és ugyanez elmondható a Karakas Héditől - elsősorban a saját hibája miatt - vereséget szenvedő Rafaela Silvára. Ungvári Mikinek is volt két olyan meccse, a Draksic és az Uriarte elleni, amely után egy rossz szót se szólhattunk volna, ha vereséggel zárul, igaz, a döntőben őt legyőző Savdatuasviliről pedig eddig nem derült ki, hogy birtokában van a Londonban megcsillantott képességeknek. Az említett három versenyző, valamint Csoknyai László, Madarász Tamás és Joó Abigél, elmondhatja magáról hogy mindent, vagy annál többet is kihozott magából, amennyit a lehetőségei engedtek.
Némi hiányérzet csak Mészáros Anett és Bor Barna miatt maradhat bennünk. Anett sajnos az ismert okok (térdsérülés, csaknem másfél éves kihagyás) nem a legjobb állapotban érkezett a játékokra, de nála még akkor is reménykedik titkon az ember, ha fél lábbal, edzés nélkül utazik egy versenyre, hiszen épp a küzdeni tudása (is) emelte oda, ahol járt (Eb-cím, vb-ezüst) és remélhetőleg még járni is fog. Barna esetében még a forma is rendben volt, pedig a dereka miatt az ő felkészülése sem volt zökkenőmentes. Tölzert legyőzhette volna, ha egy kicsit vagányabban áll oda, ha nem ijed meg a gladbachi bikától, ha nem fél végig attól, hogy egy indítás után a földre kerülhetnek, mert nyilván ezt az utasítást kapta a vele melegítő olimpiai bajnok Kovács Antitól és edzőjétől Hangyási Laci bácsitól is.
Összességében egyébként a meglepetések jellemezték az olimpiai dzsúdótornát, hullottak a favoritok már a 66 kilósoknál és a 90-ben is, de számomra a legnagyobb szenzáció a kínai Tong elődöntőbeli veresége az utolsó napon. Persze, Iliasz Iliadisztől, Gevrise Emane-tól vagy éppen Risod Szobirovtól is többet vártak, a felsorolás pedig messze nem teljes. Mindent elárul az a tény, hogy a férfiaknál csak az utolsó nap versenyző Teddy Riner, a nőknél pedig az 57 kilogrammos Macumoto Kaori, valamint 70 kilós Lucie Decosse tudott nyerni első kiemeltként.
Voltak Londonban azok számára is felejthetetlen pillanatok, akik amúgy nem nézik a sportág eseményeit (Abi féllábas ipponja vagy Évi bronzmeccse), de azt még egyszer hangsúlyoznám, hogy az olimpián messze nem a legszebb arcát mutatta a dzsúdó. Ennél sokkal több akciót, látványos megmozdulást látni a nagy nemzetközi versenyeken, amelyeket közvetítünk. Ha valakinek megjött hozzá a kedve, annak ajánlom október 11-től az Abu Dzabi Grand Prix-t.
Addig pedig a szememben tiszteletbeli aranyérmes Joó Abigél idei Eb-döntőjével ki lehet húzni valahogy.
