Ízlelgetni kell: a Videoton a Slovan Bratislava, a Gent és a Trabzonspor testén keresztül bekerült az Európa Liga csoportkörébe. Emlékszem, milyen boldog voltam 2009-ben, amikor a Debrecen bejutott a BL-be. De az valahogy más volt.
Egyrészt, bármilyen furcsa, de akkor a Bajnokok Ligája selejtezőjében gyengébb csapatok (Kalmar, Levadia Tallinn, Levszki Szófia) jutottak a Lokinak, mint most a Videotonnak (Slovan Bratislava, Gent, Trabzonspor). Ráadásul sosem felejtem, mennyire cidriztem a Puskás Ferenc Stadion lelátóján, a Debrecen–Levszki visszavágón, mert hiába vezetett összesítésben már 3-1-re a Loki (közte két álomgóllal), a bolgárok csak jöttek és jöttek. Most pedig valahogy nem ez volt a helyzet. Nem, azt nem mondhatom, hogy az ellenfelek a kapunk közelébe se jutottak. Mégis, valahogy nem volt az egekben a vérnyomásom. Valahogy nem volt benne a játékban, hogy Sándorék összezuhannának. Olyannyira nem zuhantak össze, hogy hat meccsen csupán egy gólt kaptak. Elképesztő bravúr!
És itt jön képbe az edző, Paulo Sousa. Nem kell különösebb szakértelem ahhoz, hogy megállapítsuk: az elvileg papíron erősebb csapatok ellen sorozatban kapott gól nélkül lehozott meccsekben van némi része. Azt a védelmet nagyon megszervezte! És megemlítendő, hogy láthatóan tanult a hibáiból. Tavaly, első nekifutásra még nem járt sikerrel a BL-selejtezőben: a Sturm Graz kiejtette a Vidit. Holott Paulo Sousa csapata mindkétszer bátran támadott, csak épp a védelmi hibák végzetesnek bizonyultak. Na most, abból a védelemből összvissz Brachi maradt a Vidi–Trabzonsporra. Visszakerült a kapuba a montenegrói Mladen Bozsovics (akinek amúgy a válogatottnál is volt egy több mint figyelemre méltó góltalansági sorozata) – ki tudja, ha ő véd a Sturm ellen, nem pedig a bizonytalan Tujvel, már akkor meglehetett volna a továbbjutás. Bozsovicsnak meccsenként talán ha kétszer kellett bravúrt bemutatnia, de akkor jöttek is a bravúrok. Ezek mellett szerencsére belefértek a bizonytalanabb kifutások.
A 2012-es Videoton abszolút „EU-kompatibilis”. Ha kellett, kettős védővonal gondoskodott arról, hogy a rivális ne bontakozhasson ki, majd ebből indulhattak a kontrák. Hogy ezek milyen veszélyesek voltak, arról a Gent labdarúgói mesélhetnének... Ez a játékstílus nem feltétlenül eredményez közönségszórakoztató futballt (az EL-selejtezők jobbára nem is hoztak jó meccset), de beleolvasva egy-két fórumba, azt tapasztaltam, hogy a szurkolók is felmérték: ez kell! Mellesleg nem gondolnám, hogy bármelyik Chelsea-drukkernek keserű lett volna a szájíze a BL-győzelem mámoros pillanatában, amiért a Di Matteo-csapat hovatovább felélesztette a catenacciót.
Akkor sem aggódtam túlzottan, amikor hosszabbításig jutott a Videoton–Trabzonspor párharc, hiszen – ahogyan azt egy Paulo Sousát eleinte lelkesen ekéző hetilapunk is „kénytelen volt” beismerni – tavasszal feltűnően sok NB I-es meccset nyert meg a hajrában a Vidi. Ez számomra azt támasztotta alá, hogy erőnlétileg nagyon rendben vannak a fehérváriak, és szerencsére erre a Trabzonspor ellen sem cáfoltak rá. (A 11-eseknél már izgultam rendesen, bár ott meg a Debrecen ellen megnyert szétlövés volt kedvező előjel.)
Nyilván akadnak károgók, akiknek bizony vannak is aduászaik. Kezdjük azzal, hogy szinte csak mutatóban van magyar játékos a Videoton kezdőjében. Na, ez az, amivel én speciel egy pillanatig sem foglalkoznék mások helyében. Megint lehet hozni angol példát: az Arsenal nemcsak kis hazánkban népszerű, hanem Angliában is szurkolnak neki néhányan – pedig lassan már a szertáros sem angol az Ágyúsoknál, nemhogy a középcsatár.
Lehet jönni azzal is, hogy magyar szinten rengeteg pénzből gazdálkodik a fehérvári klub, így aztán nincs nehéz dolga Paulo Sousának. Ezzel a felvetéssel több gondom is van. Egyrészt a Videoton költségvetése csak magyar szinten kiemelkedő, európai mércével mérve nem. Hogy mást ne mondjak, a Trabzonspornál csak az elefántcsontparti Didier Zokora igazolása emésztett fel 5 millió eurót, azaz nagyjából másfél milliárd forintot. Másrészt, Paulo Sousa elődje, Mezey György is szinte bárkire rámutathatott, megvették neki, aztán valahogy mégis kilátástalan kiesés lett a Maribor elleni párharcból. A sok pénz még nem garantálja, hogy az jó helyre is megy! Tavaly, a Sturm ellen még szörnyülködtünk egy spanyol szélsőhátvéd, bizonyos Héctor teljesítménye láttán. Sousa aztán egyre jobban belejött az igazolgatósdiba, és ma már nem könnyű olyan légióst mutatni Fehérváron, aki ne volna jobb a szóba jöhető magyaroknál. Ráadásul többen is vannak, akik neves csapatoknál edződtek, és – ellentétben a korábbi hazai tendenciával – nem 37–38 évesen toppantak be az NB I-be. Marco Caneira tagja volt 2006-ban a vb-4. portugál válogatottnak, többször is győzelmet ünnepelhetett a Real Madrid ellen a Valencia védőjeként, a 2006. őszi Sporting–Inter BL-csoportmeccset pedig az ő góljával nyerte meg a portugál együttes. Filipe Oliveira eközben a Chelsea-nél és a Parmánál edződött. És immár Vidi-játékos a védő Kaká is, aki szerepelt a Herthánál, illetve a legutóbb BL-negyeddöntőig jutó APOEL-nél is.
Úgyhogy most végre van egy olyan klubcsapatunk, amely az Európa Liga csoportkörében szerepelhet, és amely láthatóan tényleg oda való. Hogy közben Paulo Sousa lassan mourinhói magasságokba emelkedik, és immár az sem volna meglepő, ha egyáltalán nem menne el egy magyar bajnokira, mondván, úgyis összeveszne a bíróval? Kénytelenek leszünk elfogadni, hogy ő ilyen, hisz immár nem állja meg a helyét, hogy „mindent megenged magának, és még eredményei sincsenek”…
Ferkai Marcell
